Az idő gyorsan múlott, a rajongók már nagyban gyülekeztek, a koncert perceken belül kezdődött.

A tagok ugyanúgy izgultak mintha a z első fellépésük lenne. Lauri kivételével mindenki a VIP-szobában volt, és próbálták oldani a feszültséget… a frontember a színfalak mögött kémlelte a rajongók tömegét. A lányt kereste, de nem látta.

-Itt lesz.- szólalt meg a háta mögött Aki, majd a vállára tette a fezét.

-És ha nem?- kérdezte fásult hangon.

- Te magad mondtad, hogy a Letters-t kereste nem? Biztos, hogy itt lesz.

-Nézd mekkora tömeg. Ennek régen örültem… de hogyan fogom előkeríteni?- kérdezte elcsukló hangon.

- Így.- és a kezébe nyomta a lapot, melyen a lány fantomképe volt.- Kinyomtattam több példányba, és odaadtam az őröknek. HA itt lesz, találkozol vele.- mondta mosolyogva.- Neked csak a koncertre kell figyelned.

-Köszi Aki…- majd megölelte barátját.

A koncert kezdődött. Amikor a fiúk felvonultak a színpadra, nagy üdvrivalgás tört ki.

Az első szám a Dead Letters-ről ment az In my life, azt követte a Frist day of my life, Still standing, Back is the picture, majd a Gulity…

Ez alatt a szám alatt Lau észrevette a lányt… Ott volt jobb oldalt az első sorba. Nem is nagyon figyelte őket, inkább a földet nézte, és a szöveget suttogta.

A következő szám a Hide from the sun-ról volt a, No fear! Ezt a lánynak, küldte, és ezt a szám előtt ki is jelentette:

-Most jöjjön az egyik kedvencem, melyet egy szomorú szemű lánynak küldök ott a jobb oldali részen.- majd elmosolyodott és a lányt nézte. Angolul mondta, hogy megértse… El is érte célját, Natasa felkapta a fejét és Laurira nézett… Elmosolyodott, majd el is pirult, mert a körülötte lévők őt nézték.

A szám elkezdődött, de nem vette le a szemét a lányról, és ő se róla.

Még énekeltek pár számot, de csak az utolsó két albumról. Mikor vége lett, és visszatapsolták őket, előadták a bonusz számokat a lemezekről, aztán végleg visszavonultak.

Lauri boldog volt. A koncert után szólt az őröknek, nehogy ne hagyják elmenni, hanem vezessék a VIP-szobában. Ő ott várta a lányt.

Natasa álmában sem gondolta volna, hogy ő beszélni szeretne vele, úgyhogy a kijárat felé indult. Már tudta, hogy mit fog tenni… Megpróbálta, így ígéretét teljesítette.

Valaki hirtelen megfogta a vállát… Az egyik őr volt az.

-Hölgyem! Valaki szeretne beszélni magával. Kérem, jöjjön velem.- mondta tört angollal.

A lány csak bólintott, hogy követi. Az őr a szoba elé vezette.

-Tessék bemenni, már nagyon várja magát.- majd elmosolyodott és elment.

A lány félve benyitott az ajtón. Lauri háttal állt az ajtónak, de mikor nyitott az ajtó, megfordult.

Hirtelen farkasszemet néztek. Nem szóltak egymáshoz. A lány szinte le volt döbbenve. Nem szóltak egymáshoz. Nem, azért mert kedvenc énekese vele szemben állt, hanem az a helyes finn srác, akibe mindig belebotlott és imádott énekese egy és ugyanaz.

-Te voltál az a reptéren?- törte meg a csendet a lány.

-Emlékszel még?- kérdezett vissza.

-És a lemezbolt…- folytatta, majd hirtelen elhallgatott.

-És tegnap a csarnok.- fejezte be a srác.

-Én nem láttalak…

-De én igen. Szerettem volna beszélni veled, de mire kiértem már elmentél.- mondta halkan.

-Most itt vagyok.- majd elmosolyodott.

-Akkor a repülőtéren… és a lemezboltban… és most a koncert alatt, olyan szomorú voltál. Most se vagy vidám…- majd elhallgatott.

- Ne értsd félre!- mentegetőzött Natasa.- Én odáig vagyok értetek. A koncert nagyon jó volt. Ami azt illeti most voltam először. A számok is nagyon jók voltak. Főleg a, No Fear!

- Egyáltalán nem ezért kérdeztem, ne mentegetőzz. Mi a baj? Amióta megláttalak, egyre szomorúbb vagy. Egyszer se láttalak mosolyogni szívből.

-Összejöttek a dolgok.- válaszolta röviden.- Mennem kell.

- Még csak most jöttél.- próbálta visszatartani.

- Még be kell néznem pár helyre… És már elég sötét van.

-Elkísérjelek?- ajánlotta fel.

- Nem, nem kell.- utasította el élénk hangon.- Szeretnék egyedül lenni.- magyarázta.

-Találkozunk még?- érdeklődött, reménykedve az igenlő válaszba.

-Nem hiszem…- mondta.- Most már tényleg mennem kell.

-Várj!... A nevedet azért megmondod?- kérdezte Lauri.

-A nevem… Natasa.- fordult vissza az ajtóból.- Viszlát… Lauri.- majd gyors léptekkel távozott.

A lány a kijáratnál belebotlott újra abba a koldusba, akit a sarkon látott. Kérdőn nézett rá, majd megkérdezte.

-Megteszed?

Natasa tudta miről van szó. Mélyen a férfi szemébe nézett és válaszolt.

-Azt mondta, hogy a halál nem mindenre megoldás, és hogy gondoljak a családomra és a rokonokra…

A férfi megnyugodni látszott, de ő folytatta.

-… én átgondoltam a dolgot. A rokonaim miatt teszem meg. Ami a barátokat illeti, abból csak egy van. Ő megérti a tettemet. Ami pedig a megoldásokat, itt a halál az egyetlen megoldás.- fejezte be Natasa.- Megteszem. Ma. Most. Nekem nincs akkora erőm, mint magának. Én nem bírom elviselni ezt a terhet. Már három éve viszem… most, immárom másodszorra is összeroppantam alatta.- folytatta, miközben záporoztak könnyei.

-Nincs semmi, ami visszatartsa?- kérdezte reménykedve, de ő csak tagadva bólogatott.

-Örültem, hogy megismerhetem magát.- mondta, majd a koldus kezébe nyomott pár eurót, és elfutott. A koldus nem tudott mit csinálni…de aztán hirtelen meglátta azt a fiút aki múltkor az utca másik oldaláról figyelte a lányt… Éppen a kocsiba szállt. Látszott rajta, hogy szomorú. Odarohant a kocsihoz, majd verte az ablaküveget, hogy álljanak meg. Lauri felismerte őt, ezért megállította a kocsit, majd kiszállt.

- Most csak ennyi van nálam.- majd a kezébe nyomott 7 eurót.

-Hát?- kérdezte meglepődve.

-Emlékszik arra a lányra, akit a minap figyelt mikor velem beszélt?

-Persze, hogyne.- élénkült fel a hangja.

-Akkor, ha kedveli a lányt, mentse meg… Öngyilkosságra készül. Azt hiszem a tengerpart felé ment.

Lauri ledöbbent, de nem mondott és nem kérdezett semmit, csak beugrott a kocsiba, a sofőrnek megadta az útirányt, majd nagy sebességgel elindultak…