Már két nap telt el azóta, hogy utoljára látta a lányt, és ez látszott is rajta. Egyre kedvetlenebb lett, és a bulikból is kihúzta magát. Az okát csak aki tudta, és mivel Lau azt akarta, hogy ez így is maradjon, így is maradt.

Lauri a tengerparton ült egy padon, és gondolkodott. Nem volt benne biztos, hogy az a titokzatos lány eljön a koncertre. Szeretett volna beszélni vele, segíteni neki, amiben tud, csak ne lássa ilyen szomorúnak.

Tudta, hogyha Akinak igaza volt, akkor és a lány tényleg a koncertre jött, akkor a műsor után visszamegy oda, ahonnan jött. Szinte biztos volt benne, hogy a lány egyedül nem tud kikerülni a hullámvölgyéből. Nem ismerte, nem tudta honnan jött, hány éves, de ez nem is volt számára olyan fontos. Csak egy dolgot tudott, amit a lány szeméből olvasott ki: mérhetetlen fájdalmat és a kialvóban lévő élet tüzét. Sejtette, hogyha valaki nem segít neki, akkor előbb-utóbb összeroppan…

Csak a félig fagyott tengert kémlelte, mikor, Aki leült mellé. Ő is abba az irányba nézett, mint cimborája, bár látta, hogy ő már teljesen máshol jár.

-Régen láttalak ennyire ábrándozni valamin.- szólalt meg végül.

-Akkor most nosztalgiázz.- válaszolta unott hangon.

Ebből, már Aki is tudta, hogy ki is jár a srác eszében.

-Ne félts már annyira azt a lányt. Már biztosan sokkal jobb a hangulata és alig várja, hogy láthasson és hallhasson élőben.- mondta Aki. Szeretette volna barátját jobb hangulatba látni, de ez nem akart neki sikerülni. Ő nem látta a lányt, ezért nem is tudta elképzelni, hogy mi van benne, ami ennyire megfogta.

-Mégis, hogy néz ki?- kérdésével próbálta rávenni Laurit, hogy beszéljen róla.

-Gyönyörű. Hosszú egyenes szálú sötétvörös haja van, Arányos testalkatú, egyenes arcvonású… És a szemei… Aki azt nem lehet elmagyarázni. Az egész lényéből áradt a szomorúság. Félek késő lesz…

-Lau, nem tudsz mindenkin segíteni…- próbálta vigasztalni, de ő közbevágott.

-Én nem mindenkin akarok!... Csak rajta…- vágott barátja szavába.

-Nem tudsz róla semmit…-próbálta győzködni, de Lauri erre már dühös lett.

-Te nem láttad! Nem láttad! Nem tudod milyen szomorú. Segíteni akarok neki! Veled vagy nélküled, de fogok!- mondta ezt már emelt hangon, majd felállt és elindult.

Aki még utána kiabált, de mintha meg se hallotta volna. Jobbnak látta, ha nem megy utána, attól csak rosszabb lesz.

Lauri a csarnok felé vette útját. Oda, ahol pár nap múlva már ünnepelt sztárként fog belépni, most csak a hátsó ajtón tudott bemenni. Itt már javában zajlott a készülődés. Felment a kilátóra és onnan nézte a munkálatokat. Tudta, hogy kész képtelenség lesz megtalálni a tömegbe, ha egyáltalán eljön.

Hirtelen, Aki jelent meg a lelátó alján és a szemével barátját kereste. Most is ugyanúgy, magába fordulva találta, mint negyed órája.

Felment, majd leült mellé és nem szólt semmit. A csöndet Lauri törte meg.

-Bocs, hogy úgy leordítottalak… Igazad van. Nem tudok róla semmit. Fel kellene adnom, és remélni a legjobbakat. Sohasem fogom megtalálni…

-Nehogy már feladd!- vágott most ő közbe.- Egyáltalán nincs igazam. Keresd a lányt és segíts neki… Segítek. Mindig segítettünk egymásnak, most se legyen másképp. Mond el Eero-nak és Pauli-nak is. Több szem többet lát, hátha valamelyikünk észreveszi.

Lauri kérdőn nézett barátjára, ő tovább folytatja.- De cserébe kérnék valamit a többiek nevében is. Ne emészd magad, és ne gondolj folyton rá. Ha máshogy nem megy, akkor próbáljunk. Éneked ki magadból a fájdalmat és a szorongást… Meglesz a lány.

Miközben Aki Laurihoz beszélt, ő a főbejáratot bámulta. Hirtelen egy alakot vélt látni ott… a lány volt.

-Nézd! Ott van!- kiáltotta és a bejáratra mutatott.

Aki is látta. Pont olyan volt, mint ahogy Lau leírta… Még a szomorú tekintet is stimmelt.

-Tényleg gyönyörű.- jegyezte meg.

-Beszélnem kell vele.- mondta Lauri és gyorsan ledobta kabátját, de mire kiért az ajtó elé, a többit, majd egy szál pólóba lerohant a bejárat amennyire csak bírt, de mire leért már csak a taxit látta befordulni amibe beszállt.

Pár másodperc múlva, már Aki is leért.

-Láttad ugye?- kérdezte.

-Láttam… Jó lenne, ha nem a koncert előtt két nappal betegednél le.- majd a kezébe nyomta a kabátját.

-Meg kell találnom.- mondta magában Lauri.

A hópelyhek szállingózni kezdtek újra. Ők meg csak állt a hóesésben…