Helsinkibe talán még jobban esett a hó Luxemburgban. A repülőtéren alig bírták eltakarítani a kifutópályáról a havat.

Rengeteg ember várta a rokonát vagy ismerősét, így elég nagy volt a kavarodás, bár ez itt Helsinkibe eléggé megszokott volt. Natasa –azzal a pár bőrönddel, amivel jött- a kijárat felé igyekezett a kijárat felé igyekezett. Végül aztán kiért végre, de ott szakadó hóesés fogadta. Rajta kívül még jó pár ember várakozott taxira, ez itt egészen ritka volt.

Natasa türelmesen várt addig is ismerkedett a környezettel, és az emberekkel.

A taxira várakozók közül kiszúrt egy férfit, aki nagyon humoros kedvében volt, mivel a barátjával egyfolytában nevettek. Látta, hogy nem sokkal ezelőtt köszöntek el egy nagyon csinos hölgytől. A humoros természetű fiúhoz volt közelebb érzelmileg, ez látszott az elköszönésből. És most ők is taxira vártak, mint ő. Bár nem értette, miről beszélnek, de ő is néha-néha elmosolyodott, amikor ők nagy nevetésbe törtek ki.

A lány már jó pár perce figyelte őket, amikor találkozott a tekintetük. A fiú fűzöld szeméből csak úgy sugárzott a jókedv, de amikor találkozott tekintetük, megérezte a lány mérhetetlen fájdalmát, a lány, pedig megnyugvást talált, de nem mosolyodott el, csak nézte.

Végül a fiú barátjának sikerült fognia egy taxit, mivel haverja nem figyelt rá, ezért jól oldalba löket, amiért aztán a fiú a barátja nyakába rakott egy tenyérnyi havat, majd nagy nevetés közbe beültek.

A fiú még egyszer visszanézett, de akkor már Natasa nem volt ott: úton volt szállása felé…